Könyvadományok - önkéntesek munkája - új kezdeményezés

2017.12.29 16:09

Az idei évben is nagyon sok lelkes támogatóra találtunk kerület szerte, amikor meghirdettük az OLVASÓKUCKÓ könyvállományának frissítését. A 300 kötetes kiegészítő - ingyen használható lehetőség - folyamatos sikernek örvend, sok kisdiák használja a délutáni várakozás időszakában. A könyvek minden évben frissítésre kerülnek, ehhez kértük a lakosság támogatását. A több száz - másnak már fölösleges vagy épp szívesen felajánlott könyvet - ebben az évben a 10. évfolyamos közösségi szolgálatos diákok válogatták szét korcsoportnak megfelelően, illetve téma szerint. A legújabb kezdeményezésünk a válogatás utáni könyvek kihelyezése, amit bárki INGYEN  elvihet, ami közel áll az érdeklődéséhez. Folyamatosan - már szeptember óta - gyűjtjük a könyveket, s a karácsonyi kirakodó LUCA NAPI VÁSÁR lesz a zárópont az adományok szétválogatásánál. Az akció sikeresnek bizonyult, ezért szeretnénk a MAGYAR KULTÚRA NAPJÁIG - ezt a tevékenységet tovább folytatni, amikor is a KULTÚRA PONYVÁJA elnevezésű projektet ismét meg tudjuk rendezni, egy fogadóintézmény - gimnázium aulájában kiterítjük az adománykönyveket, s ezzel tisztelgünk az emléknapon, a Himnusz keletkezési idejének évfordulóján. 

JÖÖÖÖÖN!

2021.01.30 23:49
Ha valamikor nagyon fontos, akkor most igazán az lesz, hogy minél egyszerűbben lehessen átvészelni ezt a nehéz időszakot, amit gyerekalapítványunk aktív és produktív formában egy kiterjedt adományozás formájában valósított meg. Be fog épülni egy új lehetőség segítségével a teljes vállalási...

1 %

2018.02.18 16:52
    Gyerekalapítványunkról... A gyermekekre kell a legjobban figyelni, ők a jövőt hordozzák magukban. Ahhoz, hogy a szülők válláról minél több terhet levehessünk, szeretnénk támogatásukat kérni adójuk 1%-ának felajánlásával. Közhasznú alapítványunk célja az életkornak megfelelő...

Elérhetőség

Rákosmente Gyermekvilága Közhasznú Alapítvány I.utca 14.
Budapest
1172
+3620/2669886 rakosmente.gyermekvilaga@gmail.com