Ősztől - tavaszig

2016.03.19 22:41

 

A 2015/2016-os tanév
tervezési időszaka

         Mivel 
gyerekekkel dolgozunk, a szeptember még csak a tervezési időszak, ekkor
állítjuk össze az ütemtervet, ami valójában elsőként egy KÖZGYŰLÉST jelent, s
az önkéntesekkel, s itt elsősorban a pedagógusokkal konzultálunk,
megvizsgáljuk, melyek azok a lehetőségek, amely számunkra feladatot, illetve
találkozási pontot jelenthetnek.

         Az iskolai
ütemtervhez igazítjuk a tevékenységi köröket is.

Gazdagítja a tárházat a nagyobb tanulók bevonása az önkéntes
munkába, s ez most szinte végig fogja kísérni az évet, továbbá nagyobb, átívelő
tervek megvalósításában is gondolkodunk immár. A közösségi szolgálatban
résztvevők bevonását jelenti az elképzelés. Mit is tehetnek a bázis iskolának
számító Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium diákjai a mi közösségünkért, a
gyermek és felnőtt önkéntesek miként tudnak együttműködni.

Erre szép példákat láthatunk majd a tanév során. A tervek
között szerepel majd a nyelvoktatáshoz illeszkedő teljesen új PROJEKT.

Az iskola felújítása után nagy valószínűséggel
visszakaphatjuk a foglalkoztató helyiségünket, ahol több új kezdeményezést
szeretnénk az európai jótékonysági alapítványok mintájára megvalósítani.
Szeretnénk még több szülői segítséget kapni ebben az évben.

Sok gyermek számára jelent nagy segítséget a teljes XVII.
kerületben a képességfejlesztés lehetőségének kihasználása, amely felkészíti
őket a 8 évfolyamos képzés írásbeli felvételi vizsgájára. Sok szülőnek jelent
könnyebbséget, hogy nem kell a városba bevinni a tanulókat, hanem az általuk is
ismert és elismert intézménybe vihetik a tanulókat.

A munkának a szervezési részében tudunk hatékonyan részt
vállalni, a kivitelezés a pedagógusok feladata. A 10 héten át tartó folyamat
sokak  számára kedvező. A következő
években is nagy igény mutatkozik ennek a szervezési feladatatnak a
besorolására.

1)   
Új
támogatók bevonása a munkánkba: most szakmai támogatót kértünk fel, a
megszavaztatott, s gyermekek által megálmodott alapítványi LOGÓt készíttettünk. A nyertes munka
megálmodójának tervét: grafikai munkálatait: Burucs Tamás - számítógépes
grafikus szakember készítette el díjmentesen az Alapítványunk számára.
Köszönjük munkáját!

logót beilleszteni

2)   
Szervezési
feladatok a képességfejlesztő tanfolyamra - ismeretterjesztés, szervezési
feladatok

3)   
Nyelvtanfolyam
beindítása (I. félévben egy,majd pozitív visszajelzés esetén a nagyobb
korosztály számára is a II. félévben)

4)   
Együttműködési
szerződés megkötése a gimnázium közösségi szolgálatának támogatásához

5)   
A
nagyobb diákok bevonása az informatikai háttér - a honlap kezelésébe és a
diákok számára a készített képanyagok szerkesztésbe és továbbításába a
célcsoport számára.

6)   
A
közösség szolgálatosok bevonása egy KERÁMAI-BEMUTATÓHELY - TÁROLÓVITRIN -
rendbetételére (festés, dekorálás, feliratozás, a művek elrendezése és
"felavatása")

7)   
Zöld
növények átültetése a bemutató tárló esztétikai élményének növelése érdekébe
(kaspó vásárlása- egyéni, önkéntes vásárlással - felnőtt)

8)   
Az
iskolai könyvtár belső részének takarítása, az állomány selejtezésének
előkészítése, a teremrendezés és takarítási munkálatokban történő részvétel -
még mindig a közösségi szolgálat kibontakoztatása érdekében

9)   
A
diákok aktivizálása a külsős programokra (kerületi rendezvények)

10)                    
Az
Alapítványok közötti kapcsolattartás bővítése érdekében szélesíteni és bővíteni
kell a szakmai munka kapcsolattartási körét. (A 2015-ös évben a www.kislord. hu Alapítvány elnök asszonyával
vesszük fel a kapcsolatot, melynek remélt eredményeképp esetleg majd közös
adomány és jótékonysági vásárt rendezhetnénk. Legfőképp a 2016-os év őszétől.

11)                    
Bemutatkozási
lehetőség a Nemzetek karácsonyán - az olasz csoporttal

12)                    
Új
raktározási lehetőség kérvényezése a kézműves foglalkozások anyagának
tárolására

13)                    
A
2016-os év elején a Kézműves foglalkozások helyiségének kérvényezése a Budapest
Főváros Rákosmente XVII. ker. Polgármesteri Hivatalánál, hogy a 2.félévben -
sajnos, az építkezés miatt - csak januártól tudjuk beadni a szerződési
kérvényt, hogy  ismét rendelkezésre
álljon a projektek megvalósítási helyszíne és munkálatainak lehetősége.

14)                     
Képviseltetjük
magunkat a Postaforgalmi Szakközépiskolában megrendezésre kerülő Börzén, amely
számunkra Jótékonysági lehetőségeket 
rejt magában. (3 alkalommal tervezzük az év folyamán (febr, márc,
április) Majd a - tervek szerint -2016 szeptemberéA től már rutinosan minden
hónapban 1 alkalommal a közösségi szolgálatot teljesítő tanulók bevonásával -
lehetőleg már a CSEREBERE ÉS PONTjóPONT  tervezési logóját használó helyiség igénybevételével tudunk
majd megjelenni a bázishelyünkön és a Jótékonysági Börzén.

15)                    
A
II. félévtől a 2. nyelvi csoport elindítása a cél, ha sikeres a kisebbeknél a
munka

16)                    
2016
kora tavaszától ismét útjára indítjuk a BUDAPESTI SÉTÁK  c. korábban már nagy sikernek örvendő -
megújított PROJEKTNAPJAIT - amelyeket ismét a bázisiskola tanulóira alapozzuk,
de minden esetben meghirdetésre kerül a kerület és az agglomerátum diákjai
körében - a belső hírcsatornákon keresztül. A külön honlapon szerepeltetett
lehetőségeket a tanulók ki is használják. A 6 alkalomra szervezett programsort
sikeres megvalósítás reményében indítjuk útjára. Az önkéntes pedagógusok
feladata sok irányú. Egyrészt a teljes programanyogot aktualizálni kell, a
vállalásukban szerepel az ún. PROJEKTFÜZETEK 
előállítása, az interaktív kulturális és tudományos tevékenység előtérbe
állítása a cél, amellyel a tehetséggondozást nagy mértékben támogatni tudjuk. A
programok a szabadidős tevékenység sorában jelenik meg, mindig vasárnap
tartandó, a szülők tehermentesítése a cél, továbbá természetesen az ifjúság
látókörének, tájékozottsági szintjének növelése a cél. Megvalósítási időszak:
2016 januárjától - 2016 május-júniusáig. A főváros jobb megismerése a cél a
program tervei szerint: A Világörökség részét képező programoktól, az irodalmi
műveltség és a természettudományos ismeretek felé nyitás az elsődleges.

17)                    
A
kuratóriumi tagok segítségével és aktív szervezésének köszönhetően családok
számára egy szlovéniai utazás szervezését tervezzük, egy közös hétvégi
programot, amelyen felnőttek és gyermekek közösen vehetnek részt (3 nap-2
éjszaka) Bledi-tó és környéke - várhatóan 2016 júniusa a kiválasztott időszak

18)                    
A
sikeresen lezajlott - nyugdíjazás miatt - kuratóriumi tagcsere lezajlott, az új
tagok közül 1 fő pénzügyi szakember - elnök, 1 fő pedagógus, s az állandó tag -
székhely biztosítója- projektfelelőse az új naptári évben a  Közhasznúsági Alapítvány jogállást megtartva
működik 5 éve.

19)                    
A  működés 5 évének jegyében szeretnénk 5
kiemelkedő teljesítményt felmutatni, ami a tervek szerint - elképzelhető, s nem
életidegen.

20)                    
Nagy
terveket is szeretnénk megvalósítani, a NASIMIX JÓTÉKONYSÁGI ÜZLETLÁNC  segítségével TÁMOGATÓ  funkciókat és partnereket keresünk, amelynek
segítségével szintén 2016 őszétől folyamatos - igaz csekélyke, mégis fontos -
kis bevételi forrást remélünk. További feladat 
új partnerek felkutatása.

21)                    
A
gazdasági részben a könyvelő szerepe változatlan. Köszönjük határtalan
figyelmességét munkájában.

22)                    
Az
újdonság a 2015-ös év folytatásaként a Civil szervezetek számára kiírt
pályázatfigyelőre történt előfizetés, amelyet kiválóan tud Alapítványunk
használni, figyelemmel tudjuk kísérni a pályázatokat.

23)                    
jelenleg
a XVII. kerület egy pályázatán nyertünk, informatikai háttér fejlesztésére némi
forrást, melynek elszámolási határidejének betartásáért a projektvezető a
felelős, határidő 2016 március vége.

24)                    
A
továbbiakban is kaptunk bíztatást a pályázati forrásokra történő szakmai anyag
benyújtására. Élünk a lehetőséggel, megköszönve a támogatást.

25)                    
A
folyamatos munka mellett az önkéntesek és aktivisták igyekeznek a Alapítványunk
javára az adó  1 %-át minél szélesebb
körben népszerűvé tenni.

Köszönjük
minden kedves munkatársunknak és a bennünket támogató Rákosmentén élő családnak
szíves támogatását és adományait.